Kamocsay „Tanár Úr” 1. rész
(Bor)- gazdaságtörténet a neszmélyi lankákról – avagy Kamocsay „Tanár Úr” visszaemlékezései a rendszerváltás korszakára
A nyár számos borélménye közül az egyik legértékesebb gyöngyszemként emlékszem vissza a neszmélyi Hilltop Borászatban tett birtoklátogatásra. Az est egy kisebb időutazás élményét adta, amikor a mindannyiunk által tisztelt borász szaktekintély, Kamocsay Ákos és muzeális borai egy rendhagyó történelemórára kalauzoltak bennünket.
Amikor begördültünk a birtok udvarára, már akkor megérintett a hely múltja. A Hilltop Borászat alapítója, társtulajdonosa, borászati vezetője és talán nem túlzóan fogalmazok, hogy bortörténelmi szaktekintélyünk hatalmas mosollyal üdvözölt, és a buszról személyesen segített le bennünket.
A birtok egy, a Dunára néző, csodálatos panorámával kényeztető pontjára sétáltunk fel – megannyi esküvő boldogító igenjének tanúhelyszíne –, ahol bemelegítésként a borvidékkel és a borászat jelenlegi működésével ismerkedtünk.
Neszmély a borvidékeink közül a nagyságrendileg 1400 hektár méretével a kicsik közé tartozik. A számok egyszerűbb értelmezése érdekében néhány viszonyítási alap: a magyar szőlőtermő terület nagyságrendileg 65 ezer hektár, a legnagyobb a Kunsági Borvidék 22 ezer hektárral, a legkisebb a Somló mindössze 600 hektárt tesz ki. A magyarországi számok még beszédesebbek a nemzetközi adatokkal összehasonlítva: a bordeaux-i borvidék 120 ezer hektár, az argentin Mendoza 220 ezer hektár. Azonban a kevesebb néha több, ahogy egy régi mondás tartja. Neszmély a magyar „csavarzárasok” forgalmában piacvezető, és nem csupán itthon népszerű, de több évtizede az angol fogyasztó is küzd ezen borvidék nevének helyes kiejtésével.
A talajszerkezetet tekintve, az ásványokban gazdag márga alap barna erdőtalajjal és vastag lösztakaróval rendelkezik. A keletibb területeken dolomit, mész- és homokkő is megtalálható. A Duna egyedi mikroklímát biztosít, a víztükörről visszaverődő napfény elősegíti a szőlő tökéletes beérését.
Neszmély bortermelő kultúrája több száz éves történelmi hagyománnyal bír. A 15. században már Zsigmond király is fogyasztotta a Dunakanyarban termelt bort, aminek a kereskedelmét Mária Terézia virágoztatta fel. Az Eszterházy család ültetvénye és Széchenyi István elismerése megteremtette a borvidék ismertségének alappilléreit. A népszerűség oka, hogy a „nyári borok” könnyed, citrusos, savanykás ízvilága a melegben kiváló szomjoltó volt. A borvidék napjainkra is ezt a könnyed stílust hivatott képviselni. Igaz a kijelentés, hogy a borvidék a hagyományokat követi a legfrissebb innovatív megoldásokkal: a hűtött acéltartályban, fajtaélesztővel való beoltással, elsődlegesen a friss gyümölcs aromáit visszaadni képes borok készítésére törekszik.
A nagyságrendileg saját 400 hektárral bíró Hilltop Birtok 1988 óta készíti a borokat, elsősorban az angol piacra, először Móron, majd 1993-tól Neszmélyen, a magyar piac ezt követően került meghódításra. A borászat nevét az angol kereskedők is ihlették, akik a domb tetején fekvő borászati üzem elhelyezkedéséről a „Hilltop” névre asszociáltak. Kamocsay Ákos elmondása szerint, azonban az sem volt utolsó szempont, miután megnyitották Borhotel és Éttermüket, hogy az „angol keresztlevéllel” járó cégér kellően egybecsengett a Hilton – akkor már világszinten jól eladható – márkanévvel.
A látogatásunkkor is működő palackozó épp az angol Lidl számára készítette a következő szállítmány friss, könnyed, vibráló gyümölcsösséget, az angol tinik között nagy népszerűségnek örvendő Pinot Grigio-t. Egy pillanatra elérzékenyültem, ugyanis ez az angol piacra tervezett címke Londonban, a boltok polcain rendszeresen visszakacsint rám, amikor angol keresztszüleimmel vásárolni indulok – és most itt magyar földön is kézbe vehettem ezt a palackot.
Bortechnológiai tanulmányaim alatt alkalmam volt hol manuálisan, hol kisebb-nagyobb automata palackozó sorral dolgoznom, de ez a kapacitás ámulatba ejtett. Amíg nem egy magyar hipermarket láncot kiszolgáló magyar termelőnél is kézzel rakodtuk az üres palackokat a sorra, addig itt a gép egy karmozdulattal a raklap egy teljes sorát – nagyságrendileg 200 palackot – a palackozósorra helyez. Egy műszak 48 ezer palack (80 raklap) megtöltéséről gondoskodik: szembeötlő a különbség az iskolai, egypalackos megoldással szemben, ami harmadmagam segítségével 250 palacknyi mennyiséget jelentett.
A borászat épületkomplexuma az egykori neszmélyi TSZ maradványaiból nőtte ki magát. A „kielégíthetetlen, de igénytelen orosz tömegfogyasztás” hatalmas kapacitására emlékeztet bennünket az az 4, hatalmas, épségben megmaradt, ezer hektoliteres acéltartály, amit felülnézetből csak egy majd 10 méter magasra vezető csigalépcsőről látható. A „szedett-vedett” épületroncs újjászületése nem kevés fejtörést, és kiváló, precíziós mérnöki munkát kívánt, aminek eredménye, hogy az egykori présház a birtok mai éttermének ad otthont, a léelválasztó tartályok helyén a vendégszobák kaptak helyet, a mai konyha pedig a valamikori permetlékeverő torony falai között működik. A monumentális feldolgozó egy titokzatos, a történelem illatával – és na persze boraival – telített, majdnemhogy titkos muzeális tételeket rejtő, pincepenésszel gazdagon rakott kincsestárba vezet. A birtok egy titokzatos szeglete ez, ahol Kamocsay Ákos a karrierje során a történelem és a politikai kihívások viharában készült évjáratok legjobbjainak limitált palackszámú tételeit őrzi.
A birtok körüli séta után a pincészet egy csendes kis „zugában”, egy folyondárral befuttatott, hatalmas terméskövekből és bontott téglákból épült – mediterrán életérzést idéző – belső udvarban telepedtünk le, ahol egykor a párttitkárok is szívesen megpihentek. S akkor a Mester mesélni, és mesélni kezdett – és egy felejthetetlen törtélnemi időutazás részesei lehettünk …