Borral „dúbajoztam” vagy Dubaiban boroztam?
Tele vagyok érzelmekkel, és képes voltam elsírni magam Dubai-ban a Business Lounge luxusában. Ha érdekel, hogy mi történt velem, akkor bor helyett most egy kis Közel-Kelet – Ázsia társadalmi, gazdasági, kulturális „fröccs” instant formában.
Ahogy legtöbben tudjátok cégem Amerika, Dél-Amerika helyett most Ázsia irányában vezényelt, ahol az utamat az Emirates biztosította, így a Dubai átszállás alkalmával tartottam egy 2 napos villámlátogatást a városban. Dubai leginkább a látogatás végén okozott maradandó élményt, legfőkébb a társadalmi berendezkedést illetően. A légitársaság Business Class-on biztosítja a reptéri limuzin szolgáltatást, és házhoz jönnek érted. Dubai-ban a szálloda helyett helyiek vendégszeretét élveztem, így a cím nem egy egyszerűen értelmezhető hotel elérhetősége volt, hanem egy házszám és utcanév helyett egy háztömb. Az odaút során is a háromszor telefonáltunk a háziaknak, mire célba értünk, így némi aggodalommal töltött el, hogy a visszaút alkalmával a sofőr türelemmel megtalálja-e a címet, ami egyértelmű lesz-e utca és házszám nélkül.
A túlon túl udvarias indiai úriember – mint kiderült fél órával korábban érkezett a helyszínre, és három körülöttünk lévő hotel recepciójától kapott útba igazítást, hogy végül a portán az egyeztetett időben várjon. A vendéglátóm oly annyira aggódott, hogy amíg Ő a kórházban „doktor bácsit játszik”, időben érkeznek-e értem, hogy felhívta a klinikáról az Emirates customer servicet. Aser az egyik magánklinika újszülött osztályán elsősorban az inkubátorban elhelyezett újszülötteket kezeli, és minden egyéb picurt, akik a 6 hetes korig csecsemőként ellátásra szorulnak. Az Emirates customer service hot line száma végül a sofőröm mobilszámán csörgött, és Aser addig nem tágított, még az én hangom nem hallotta. A sofőröm kicsit zokon is vette, hogy miért nem hisznek neki, miért hazudna, hogy Ms Lidia az autóban van és Ő viszi a reptérre. Ezt követően a reptérig zajlott a csevej. Az indiai úr 5 éve érkezett Abu Dhabiba dolgozni, feleségét és teljes családját maga mögött hagyva Indiában. Egy hete átköltözött Dubai-ba az Emirates sofőr szolgáltatásához, havi 2500 AED (dirham – 1 AED = 80 HUF) bruttó = nettó fizetésért. A szállása egy személyzeti szálló, ahol a 3 emeletes ágyon 6 férfi osztozik. Megdöbbenve és meghatódva hallgattam egy ember életét, akit bizonyára soha nem fogok újra látni.
Ahogy magamhoz tértem a történetből az autó a reptéren külön sávra kanyarodott, ami a Business Class utasainak van fenntartva. Érkezésemkor saját hordárom volt, aki a csomagomat a check-in pulthoz vitte és egészen az útlevél ellenőrzésig kísért. Ekkorra értettem meg, hogy a repülőtér második emelete teljes mértékben elkülönül az alsó szinttől, ahol több száz négyzetméteren csak a business class vendégeit kényeztetik: a luxus zuhanytól kezdve sőt mednecés spa szolgáltatástól, a gyerekjátszótéren át, ami a több nemzetiségű konyhát felölelő étteremben és külön champagne lounge-ba torkollott. A business lounge és a fedélzeti business class bor- és párlatválasztékáért az Emirates cégcsoporthoz tartozó Le Clos „fine wine & spirit” értékesítése felel. A cég kereskedelmi egységei csak az UAE repterin található, a városban nincs üzlete. Az eladó egy végtelenül előzékeny Szerbiából származó, immáron ötödik éve Dubai-ban élő leányzó volt, aki hasonló megszállottságot tanúsított a borok iránt mint én, így nem volt nehéz a két cserfes csajszinak beszélgetésbe elegyedni.
Megtudtam, hogy a turisták számára a bor üveges vásárlása nem lehetséges, a helyi lakosság is csak kvótaigénylést követően vásárolhat. Az igényléshez csatolni kell kereseti igazolást, a saját ingatlanod tulajdonlapját, vagy ha bérlemény, akkor a bérleti szerződést a havi bérleti díj mellékletével. Megdöbbenve hallgattam a tényállást, amiből felócsúdni egy palack 2008-as 6 puttonyos Disznókő Aszú engedett, amire az üzlet polcán bukkantam.
Anával jól elcsacsogtam az időt, így a business lounge borkínálatát hosszan nem elemezhettem, mindössze rohamtempóban 20 perc alatt a meglévő tételeket egy-egy korty erejéig lekóstoltam. A boroknál egy filippin fiatal leányzó volt segítségemre, ahol ismét könnybe lábadt a szemem. Az angol gyarmatosítás és az arab világ adta kultúra egy túlzó udvariasságot és tiszteletmutatást intézett irányomba, amikor minden mondat végén a madam elhangzott. Udvarias meghajlás és „yes, madam”, „yes, madam”, „yes, madam”. Kegyetlen érzés volt, nagyon rosszul éreztem magam. Próbáltam a kishölgyben oldani a protokolt, udvariasan kérdeztem, hogy mióta dolgozik Dubaiban, járt-e már Európában, de az etikett nem lazult. Rendszeridegen volt, hogy egy olyan valaki próbál nekem bort ajánlani, aki nem él a borfogyasztás kultúrájával, és még csak nem is járt sem az Ó-, sem az Újvilág országaiban. Én meséltem neki, hogy hol lehet Toszkána, vagy mit jelent, ha egy vörösbor Franciaországból származik. Bűbájos teremtés volt, és a szívem szakadt meg érte, még akkor is ha a hazai fizetés sokszorosát keresi, és küldi a pénzt haza a családjának. Kérdésemre csak annyit válaszolt. „It is a better life here for us, madam!”.
Moet Chandon champagne lounge bar inkább tünt egy aranyba öltöztetett oltárnak, mint egy barátságos borbárnak, de ha az arab világ luxus design-ját veszem alapul, akkor a helyi hófehér kandoora és simah-ba öltözött (a régióra országaiban élő férfiak fehér kaftán és turbán népviselete) arab sejk bizonyára csak egy sarki kocsmának titulálja.
A történet már az Emirates business class fedélzetén folytatódott. Még le sem ültem, már az asztalomra – igen egy kisebb fajta nappalival rendelkeznek a business class utasai – került a Don Perignon 2008-as évjáratos pezsgője, és egy bőrből készült neszesszer külön hölgyek és férfiak részére összeállított szín és tartalom kollekcióval. A csajos csomag arany szegély bézs színben, benne az Emirates részére készült Bulgari parfüm, és minden amit egy hisztis hölgy kíván, kézkrém, arckrém, szájbalzsam, meg őszintén szólva végig sem böngésztem a tartalmat.
A kétszintes utastér felső része kizárólag a first és a business class részére szolgált, a fedélzet hátsó részében külön bárral, közösségi térrel. Itt tényleg elakadt a lélegzetem. Álmomban sem gondoltam, hogy életemben egyszer az éjszakát a levegőben mulatom át. A 7 óra repülési idő út telt el, hogy észre sem vettem, csak a bárpultban szolgálatban álló imádnivaló koreai hölgy jelezte, hogy 10 perc múlva felszolgáljuk a reggelit, kérem legyenek szívesek visszafáradni a helyükre. Az éjszakai „in the air party” alkalmával két nagyon kedves párral ismerkedtem meg. Mindannyiuk Dubaiban élnek, de származásukat tekintve ausztrál és brit állampolgárok. Az ausztrál pár friss marha és sertéshús behozatallal foglalkozik a Dubai HoReCa szektor számára, a brit idősebb pár esetében pedig Asszonykánk 18 éves az Emirates légiutas kísérője – ezt az utat ajándék bónuszként kapta – a férj pedig egykor birminghami rendőrből biztonságszolgálattal foglalkozó cégtulajdonos lett. Stewartnak a megkönnyezett vendégmunkások élményeimet meséltem, aki határozott fellépéssel szedett ráncba, hogy én csak ne sajnáljam azt az indiai sofőrt vagy épp a Fülöp-szigetekről érkezett üzleti váróban dolgozó kollegínát. A 6 ágyas „munkásszállás” luxus az indiai 24 ember 10 m2-en jelenség mellett. Az Emirátusokban keresett fizetésük meg 20-30x-a az otthoninak, amiből eredményesen kitaníthatja a gyerekeket, és 6-8 év munka után „kiskirályként” térhet haza, a megtakarításból elegáns házat vehet, és rendszerint önálló vállalkozást indítanak.
A bárban remek borokat kóstolhattam, egy klasszikus sauvignon blanc és pinot noir Új Zélandról, egy chardonnay Burgundiából és egy 2008-as csoda Paulliac Bordeaux-ból. A meglehetősen kevés utas végett az utaskísérők sem voltam elhavazva, így alkalom nyílott a barátságos beszélgetésre. Az ülésemhez egy portugál hölgy állt a rendelkezésemre, aki 6 éve dolgozik az Emiratesnél, és az utazási szenvedélye győzött a közgazdász diplomája felett, evégett csatlakozott az arab légitársasághoz. Elmondása szerint nagyon szeret velük dolgozni, épp egy hónapja volt két nap szabadsága Budapesten. A bárban egy ír hölgy – aki ugyancsak Dubai-ban él – és az előbbiekben említett korei Rosa volt szolgálatunkra. Nem tudtuk elkerülni, hogy a budapesti Hableány katasztrófáról ne emlékezzünk meg. Rosa frissen, alig 1 hónapja került „fel” a business class-ra, előtte négy évig az economy osztály utasaival dolgozott. Kultúrájának és friss előreléptetésének eredményeként nagyon bizonytalanul nézegette az üvegeket, amikor ausztrál útitársam Sav Blanc-t kért, ösztönösen a segítségére lettem. Az In Vino Lidia előbújt belőlem, köszönhetően, hogy egy tudásra éhes „nebuló” kíváncsi tekintete szegeződött rám. Látni kellett volna Rosa arcát, ahogy a skót és amerikai whiskey kupakjának illatánál felfedezte a különbséget, és akkor az „aha effekt” telibe talált. Felbátorodva, mohón kérdezni kezdett, hogy akkor neki nem is kell meginni az italt ahhoz, hogy a vendégeknek segíteni tudjon? Megbeszéltük, hogy melyik whiskey miből, és hogyan készült és hangyányit érintettük a borok világát. A választék szerencsés volt, mert a NZ pinot noir és a CS túlsúllyal bíró évjáratos francia kiváló tankönyv példa volt, hogy elmagyarázzam a light és a full body alapokat, a csavarzár és a parafadúgó mibenlétét. Épp a hordóknál, a csoki, kávé pörkölési jegyeknél tartottunk, amikor a reggelire való felhívás és a leszállás jelző megszólalt, így a private In Vino Lidia kurzus félbe maradt. Zabálni való volt Rosa, ahogy izzott az örömtől, mert felismerte, hogy a vékony testű bor áttetsző, és a nyomtatott menü fölé tartva az írás olvasható. Ujjongott, hogy a vörös egyszerűen nemcsak „vörös”, hanem a szín számtalan árnyalata felfedezhető benne, ha a fehér szalvéta felett egy tisztességesebb fény mellett vizsgálódunk.
A levegőben töltött idő mintha percek lettek volna, és az élménymámort a reggelinél egy pohár „sámpájn” eper duóval zártam. Az utazást követően napokig zakatolt az agyam, hogy milyen “rétegzett” társadalmi környezetbe kerültem. Szükség van nekünk utasoknak ilyen jellegű “extrákra”, amit a harmadik világ szegény országaiból érkező vendégmunkások teremtenek meg számunkra.
