WL100 sütötök & fehérbor

Fehérbor & sütőtök: A “Winelovers100” nagy fehérjei velünk tökölődnek!

A 2018. november 28.-án este számomra egy különleges borvacsorát rejteget! Tele személyes vonatkozással, tele érzelmekkel, szakmai hihívással. Ebből szeretnék egy-egy hosszabb – rövidebb blog formájában néhány elemet megvilágítani.

Nagyon nagy örömömre szolgál, hogy ez alkalommal a személyes, családi hátterem is része lesz a boros szenvedélyemnek. Ez az álom már részben teljesült, amikor a ceglédi borestemen Édesanyám is részt vett. Ezúttal Budapestre nem Ő, hanem a saját termelésű sütötökünk érkezik.

A sütötökös menüt egy különleges borsor kíséri. Sokat hezitáltam, variációkat állítottam fel pro- és kontra, hogy milyen szempontrendszer, mint “tanítható” tematikát, de mégis személyes élményeket fűzzek a “tananyagba”. Végül kiforrta magát a dolog. Minden eddigi az idei év tapasztalatait összeszedtem, és a koncepció megszületett. Ahogy vége a nyárnak, az ember önkéntelenül is a könnyed, illatos, csavarzáras tételek helyett valami “keményebb” után nyúl! Mit is jelent egy “vaskos” vagy épp “komoly”, talán szakmai szóval “komplex” bor. Azokból a fajtákból készült hordós tételek, ami erőteljes savgerince miatt stabilan áll a lábán. Ha jól felépített, és egészséges a gerinc – akár az emberi test esetében is – akkor “aggathatjuk” rá a további elemeket – elegáns hordóhasználat, kifejező, komplex terroir és magas potenciál esetén palackérlelés. Ennek fényében olyan fajták kerülnek reflekorfénybe mint a két rizling – a rajnai és az olasz (mi a különbség?) a magyar “somlói óriás” a juhfark, és mit jelent, amikor azt mondja valaki “szeretem a chardonnay-t”. Erre a kihívásra két párbaj – az egyik pezsgő – segítségéve igyekszem válaszokat találni.

Ahogy a koncepció megszületett a következő kérdés volt adott – na jó, de MILYEN BOROKKAL … hisz van bőven a piacon … – a “vajúdásom” időszakában kapott nagy visszhangot a Winelovers 100 magazin megjelenése, és olvastam egy részletesebb sajtóközleményt a rangsor összeállításának részleteiről, céljáról, gyakorlati kivitelezéséről. Erről a főszerkesztő az alábbi képp nyilatkozott. A további kulisszatitkok a következő részben:

„Szeretném, ha a magyar bor ki tudná használni a benne rejlő lehetőségeket”

A Winelovers márkanév mára egyet jelent a hazai borászok és boraik, valamint a minőségi borfogyasztók iránti elkötelezettséggel. A 116 oldalas Winelovers 100 – A 100 legjobb magyar bor magazint az a szándék hívta életre, hogy hozzájáruljon a legjobb magyar borok népszerűsítéséhez, a fogyasztókat pedig támogassa abban, hogy a sokszínű kínálatban megtalálják azokat az igazodási pontokat, amelyek borválasztásukat segíthetik. 

A cél tehát nem volt kevesebb, mint megnevezni és bemutatni azt a száz magyar bort, amely a hazai és nemzetközi borversenyek eredményei, valamint a szakmai ajánlók javaslatai alapján összeálló mezőnyből a zsűri pontszámai alapján kiemelkedik.

Bár középpontjában a száz legkiválóbbnak ítélt bor listája és részletes leírása áll, a magazin 11, hazánkban kiemelt figyelmet érdemlő kategória (pezsgő és habzóbor; illatos fehérbor; olaszrizling; furmint; késői szüretelésű édes bor; aszúbor; rozé; kékfrankos; bikavér; bordói házasítás; Villányi Franc) legjobbjait is bemutatja annak érdekében, hogy az olvasók a lehető legteljesebb képet kapják a magyar borokról. 

A Winelovers 100 – a 100 legjobb magyar bor magazin a toplistákon kívül izgalmas és friss, a magyar bor jelenét és jövőjét mérlegelő tartalommal jelenik meg. A zsűri elnökének felkért brit Caroline Gilby Master of Wine (tőle származik a címadó idézet) mellett a zsűritagok is megosztják a kóstolón szerzett tapasztalataikat. A magyar borok nemzetközi potenciálját egy másik Master of Wine segítségével elemzik. A magazin a borgasztronómia és a borkultúra fejlődését, a bormarketing, a címketervezés és a borversenyek témakörét is alaposan körüljárja. A Neszmélyi borvidék pedig 24 oldalas önálló mellékletben mutatkozik be.

„Magazinunk főszerkesztőjeként és a Winelovers 100 borbírálat zsűritagjaként a munkám egyszerre volt nehéz és könnyű; embert próbáló, kihívásokban bővelkedő, ugyanakkor örömteli és lelkesítő. Listánk nem ígér bizonyosságot. Élményeket viszont igen. Arra biztatjuk olvasóinkat, állítsák össze saját toplistájukat. A régi kedvencek mellé fedezzenek fel újakat – izgalmas borvidékeket, sosem kóstolt szőlőfajtákat, újragondolt borkészítési eljárásokat, tudatos és elkötelezett borászokat.” – ajánlja a kiadványt az olvasók figyelmébe Vancsik Ivett főszerkesztő.

A listán szereplő borokkal az érdeklődők a Borkollégium mesterkurzusain, valamint a 2008. december 8-án megrendezésre kerülő Winelovers 100 nagykóstoló rendezvényen közelebbről is megismerkedhetnek.

Vancsik Ivett főszerkesztő
http://winelovers100.hu/magazin/

Share this Post