In Vino Lidia Wine Tour – avagy a Somló hegy kincseinek nyomában

– avagy az In Vino Lidia Wine Tour első “magándiákjának” élménybeszámolója.

Örömmel osztom meg Veletek az In Vino Lidia Winetour első résztvevőjének írását, hogy Ő hogyan érezte magát Somlón, és valóban érdemes-e ezen programkezdeményezésemnek kiscsoportos résztvevője lenni. Köszönöm az élménybeszámolót Neked kedves barátnőm, amit néhány szakmai hozzáfűzéssel – afféle „kommentátor” én is kiegészítem.

Petrov Gabriella írása

Az In Vino Lidia programkínálatának legújabb, most debütáló eseményének – In Vino Lidia Wine Tour – egyik első résztvevőjeként jártam Somlón. Lídiát nem a borhoz való közös szenvedélyünk által ismertem meg. A barátságunk ennél hosszabb időre, egészen 20 évre visszavezethető. Ezt a kerek számot ünnepeltük a legkisebb borvidékünk lankáin. Nem a bor vezetett el Lídiához, hanem Lídia vezetett el a borok világához. Az írásos beszámolóm nem egy szakmai cikk, sokkal inkább egy kötetlen élménybeszámoló, amivel szeretném a hírét vinni Somló Borvidéknek és Lídiának.

Egy szép késő nyári szombaton érkeztünk meg a Kreinbacher birtokra. Nagyon örültem, és meglepően tapasztaltam, hogy a 600 hektárnyi termőterülettel rendelkező Somló valóban aprócska, hisz a vidék gyalogszerrel bejárható. Első utunk a Tornai Pincészethez vezetett, ahol a pincészet borásza Mórocz Tamás fogadott minket. Először a Tornai család történelmével ismerkedtünk meg a pincészet helyes kis múzeumában, amit a feldolgozó és az érlelőpince látogatása követett. A látogatást természetesen a pincészet teraszán kóstolóval zártuk. A teljes sorból három tételt szeretnék kiemelni, az Aranyhegy Juhfark 2015-öt, Grófi Juhfark 2017-et, illetve a 2019 IWC (International Wine Challange) borversenyen trófea díjat nyert Grófi Hárslevelű 2017-et. Az IWC statisztikája mutatja, hogy a nevezett boroknak mindössze egy 1%-a részesül aranyéremben, és ezek közt a legjobbak kaphatnak csak trófea díjat. A Tornai pincészet az elmúlt öt évben négyszer hozott el aranyérmet erről a rangos borversenyről, amihez ezúton is szeretnék gratulálni. Mindhárom bor nagyon jol visszaadta a borvidék ásványos, klasszikus sós ízvilágát. Eddig is tudtam, hogy kedvelem a hárslevelűt, mint fajtát, de a juhfark minden várakozásomat felülmúlta. Mindhárom esetben az illatjegyek nagyszerű összhangban voltak az aromákkal és a savtartalommal.

Megszakítva Gabi gondolatait, hadd szúrjak közben néhány hasznos tudnivalót a juhfarkról: A juhfark nevét nem vállas, inkább hengeres fürtjéről kapta, aminek formája akár a bárány bundás vastag farkára is emlékeztethet. A szőlőfajta hajlamos a rothadásra, ami a fürt végén való visszakunkorodásnál – mint a bárány farka is – nagyobb veszéllyel jelentkezhet, hiszen ott a nedvességtartalom megszorulhat. Visszafogott íz- és illatvilága végett klasszikus terroir fajta, ami azt jelenti, hogy kiválóan átveszi a termőhely jellemzőit, annak ásványosságát, klasszikus sósságát, amit őszibarackos, kesudiós, diós ízjegyekkel tovább fűszerez.

A délutánt a „házigazdánk” a Kreinbacher Pincészet pezsgős pincelátogatásával folytattuk. A birtokon magas színvonalú idegenvezetésben volt részünk. A korábbi In Vino Lidia Bubiesten való részvételemnek köszönhetően már mosollyal nyugtáztam, hogy értem miről is van szó, amikor azt hallom, hogy „A Kreinbacher Pincészet kizárólag a hagyományos eljárással készíti a pezsőit.”Nekem sem volt korábban háttér tudásom arról, hogy a pezsgő három eljárással készülhet. Az elméletet tudva hatalmas élmény volt látni a folyamatot teljes, valós méretében, valós gépekkel. Ami nem csak nekem, de Lídiának is újdonság volt, hogy először találkozhattunk olyan palackkal, ami koronazárral – söröskupakkal – van lezárva, és az állványon fekszik, pihentetve az elhalt élesztőágyon.

Ez a szakmai bekezdésem egy kicsit hosszabb lesz, de bízom benne, hogy érdemes és hasznos, örülni fogtok, ha a három pezsgőkészítési eljárást átbeszéljük. A tank eljárás vagy Methode Charmant esetében az alapbor hatalmas acéltartályba öntikl, ahol az alapborhoz hozzáadásra kerül az élesztős, cukros oldat más néven a tirázslikőr, és ezzel indul be a másodlagos erjedés. Az erjedés mellékterméke a természetes szén-dioxid, ami addig képződik, amíg az élesztő a cukorral táplálkozik. „Ha a cukor elfogy, akkor nincs több táplálék az élesztőnek, és az bizony éhen hal.” Az elhalt élesztőágyon a friss pezsgő a törvényi előírás szerint minimum 6 hónapot pihen, majd leszűrjük, és az ismert 0,75-ös palackokba töltve már fogyaszthatjuk is. Ezzel ellentétben a hagyományos eljárás – Methode Tradicionelle – esetén ez a folyamat magában az üvegben megy végbe. Az elhalt élesztőágyon – a seprőn – is a minimális érlelési követelmény 15 hónap, de ez lehet akár sokkal hosszabb idő is, a Kreinbacher esetében 24 hónap. Az elhalt élesztősejtektől az üvegből a degorzsálás módszerével szabadulunk meg. A palackok gyropalette állványon, napjainkban gépesített módszerrel a vízszintes helyzetből fejjel lefelé elforgatásra kerülnek, így a seprő a palack oldalából annak nyakába vándorol. Ezt követően az üveg nyakát minusz 21 fokos folyékony nitrogénoldattal lefagyasztjuk, és az időközben a palackban felhalmozott 6 bar nyomás a jégkockát a palack nyakából nyitáskor kilövi. Ezt a műveletet nevezzük degorzsálásnak, magyar fordításban seprőtelenítésnek. Az eljárás eleganciája épp ebben rejlik, hogy abban a palackban szolgálják fel az italunkat, amiben az készült. A két eljárás köztes megoldása a transzfer eljárás – Methode Transvaseé – amikor az érlelés magnum, 1,5 literes üvegekben minimum 11 hónapig történik, majd az italt nyomástartó tartályokba vezetik, ott átszűrik, és újra palackozzák forgalmazásra.

Másnap a „kézműves mini” borászatokat a Spiegelberg Artisan Winery-t és a Kőfejtő Pincét vettük célkeresztbe. Spigi – Stefan Spiegelberg – tündéri, romantikus borozója teraszáról csodálatos kilátás nyílik a vidékre, mondhatjuk hogy Somló a lábunk előtt fekszik. Mindenkinek ajánlom, hogyha fellátogat a Szent Margit kápolnához álljon meg egy kis pihenőre Spigelbergnél, mert nemcsak a borai kivételesek, de a legjobb kávét is nála ittuk. S nem utolsó sorban, de Patchy kutyával is mindenképpen pacsizzatok majd le . Spigivel egy kisebb fajta önéletrajzi interjút készítettünk, – de nem csak mi, hanem másnap a Nők Lapja is (írásuk itt)- amikor megtudhattuk, hogy hogyan lett egy német-magyar forma 1-es tesztpilótából borász: „Itthon magyarnak, otthon németnek mondtak, a világban keverék korcsnak.” A napfényes délelőtti baráti hosszú kóstolási „étlap”-on végül a no. 1 számomra a Furmint – Hárslevelű Cuveé 2017 lett.

Spiegelberg Cuveé 2017: Egy fehér bor, amit a nyári könnyed estékre nem ajánlanék, ugyanis egy stabil savgerincen, magas extrakttal megáldott, a termőterületet méltón prezentáló rendkívül testes, ásványos, aromás, érett trópusi gyümölcsök elegáns hordófűszerekkel – vanília, karamell, pörkölt magvak, fahéjas dió – bíró aromás bor. Inkább fehér abrosz mellett, egy nemes családi eseményen ünnepeljünk vele.

Azt hiszem nem kell mondanom, hogy a napi edzést kipipálhattuk mind a megtett lépések, mind pedig az emelkedő tekintetében. Spigivel olyan hosszúra nyúlt az élmény, hogy Tóth Péterhez, a Kőfejtő Pincészet borászához, csak igen későn, vasárnap majd kora este érkeztünk meg. Azonban házigazdánk lelkesedése töretlen maradt. Péter kitörő szakmai elhivatottsággal fogadott bennünket. Óránkon keresztül lelkesen mesélt, így egy kisebb fajta egyetemi előadás hallgatói lehettünk. Számos téma megvitatása utána a legemlékezetesebb számomra az maradt, hogy Péter milyen kiváló szakmai elhivatottsággal, pontossággal vezeti a pincekönyvet. Nem tagadható, hogy szám- és a könyvvitel szakmám csörgedezik az ereimben, így a véleményünk teljes egyetértést tükrözött abban a kérdésben, hogy hiába a kiváló szakmai munka, ha az nincs minden ízében kiválóan „lepapírozva”, akkor akár NÉBIH, akár adóhatóság szigorú szabályai alapján a palackozás helyett visszalocsolhatod a termő anyaföldbe.

Péter szintén izgalmas betekintést adott a biogazdálkodás alapvető összefüggéseibe is. A játékszabály oly egyszerű, mint az emberi szervezetnél. Erősítsd a szőlő immunrendszerét, így Ő maga is képes a betegségek ellen védekezni, és nem kell a mesterséges szerekkel mérgezni az anyaföldet, és később magadat sem a borok fogyasztása során. Az ésszerű és végtelenül logikus eljárás a „sav-lúg” szisztematikus váltogatott alkalmazása a szőlő „testén”, aminek eredménye ámulatba ejtő: a savas kémhatású naracsolaj ki- és leszárítja a nedves közeget kedvelő gombabeteségeket, majd az elpusztult „bacit”, egyszerűen mosd le a lúgos káliszappannal, mint ha Te is otthon a fürdőbe indulnál. Ez a „természetgyógyászati” eljárás a szerves vegyszerek töredékét kívánja, és azt is természetes ellenszerrel. Egyetlen kérdés merült fel bennem, miért nem teszi ezt a magyar bortörvény kötelezővé, és miért nem használja ezt minden borászat úgy, mint a mesterséges permetezőszereket?

A látogatásunk alatt rengeteg élménnyel gazdagodtunk, rendkívüli embereket ismerhettünk meg. Becsüljük az elhivatottságukat és a bátorságukat, és azt ahogy helyt állnak ebben az iparágban. Felüdülés volt kiszakadni a budapesti körforgásból, és feltöltődni ilyen remek vidéki emberek vendéglátásában. Ha tehetitek, ismerjétek meg Somlót, mesebeli hely és garantálom, hogy nem fogtok csalódni !