Egy francia “sámpájnhajsza” nyomában
Hogyan vásároljunk pezsgőt, avagy mire jó egy In Vino Lídia tematikus est?
Írta: Szegedi László
Volt szerencsém részt venni az augusztusi In Vino Lidia Pezsgő esten a Városliget Café dísztermében, ahonnan csodás kilátás esett a pazarul kivilágított Vajdahunyad Várára, de a közönség figyelmét mégis az előadó anekdotákkal tarkított a nem borértőknek is jól érthető szakmai előadása kötötte le, ami elegánsan népszerűsítette a pezsgőfogyasztást, finomabbnál finomabb példákkal alátámasztva poharainkban.
Most nem a pezsgőest dicsőítése a célom, mert ezeket a babérokat már egy másik cikk learatta, de azért a számomra legkedvesebb elhangzott sztorit fel kell elevenítsem, miszerint Nagy Britannia II. világháborús hőse, Sir Winston Churchill egymaga itta ki a Pol Roger pezsgőház teljes 1928-as évjáratát, ugyanis elvei szerint napi másfél liter mennyiségű Champagne igazán elfogadható itala lehet egy átlagos hétköznap estének. Ha figyelembe vesszük még a nem kevésbé világhírű Scotch Whisky -hez fűződő múlhatatlan barátságát, – mindenki emlékszik a whisky-s poharat és szivar kezében tartó „no sport” szavakat emlegető fotójára -, felmerülhet a kérdés, hogy volt-e egy józan pillanata miközben Angliát a nyertes oldalra kormányozta. Miután több mint kilencven évet élt, a whisky tényleg az „élet vize”, ahogyan a skót nyelvből lehet származtatni ezt az elnevezést.
Azonban térjünk vissza a bubis italok világára. Vitathatatlan a pezsgőkészítés összetett folyamata magával ragadott. Rácsodálkoztam, hogy mennyi munka árán, és milyen szigorú szabályok betartása mellett kerül ez az elegáns ital poharainkba! A pezsgőkészítés komplex tudománya a borokat régóta kedvelő figyelmemet kétségkívül a pezsgők irányába fordította, főleg az In Vino Lidia Bubiest sztárja, a Duval-Leroy Brut Reserve champagne megkóstolása után.
Soha nem gondoltam volna, hogy hol fogok néhány napot követően újra találkozni eme nemes nedűvel. A magyar élelmiszerpiac legnagyobb angol hipermarketének egyik üzletébe tértünk be, vacsorának valót vásárolni. A sorok közt sétálgatva kecsegtető árengedmény ragadta meg a pillantásom: egy prémium kategóriás Veuve Clicquot Brut kínálta magát elképesztő olcsó áron. Mielőtt bárkit megbántanék, tudjuk, hogy ez az ár még így sem teszi a palackot elérhetővé minden magyar számára, de a közel 60% kedvezmény meglepő volt.
Visszaemlékezve Lídia estjén tanultakra azonnal felmerült bennem, hogy vajon mikor degorzsálhatták ezt az italt, mert azt azért megértettem, hogy a hatalmas energiákkal és költségekkel elért újra erjesztés során keletkezett oly kedvelt bubik nem fognak legjobb formájukban az idők végezetéig a palackban tartózkodni. Ennek okán a pezsgőt az említett seprőtelenítéstől számítva másfél éven belül illik elfogyasztani, azonban minél frissebben, annál jobb. Semmiképp nem érdemes a bármilyen minőségi kategóriába is tartozó pezsgőt évekre, erős fényben, szobahőmérsékleten a szekrény tetejére tenni nem úgy mint egy olyan bort, aminek az évekkel a minősége csak javul. Természetesen a szekrény teteje a bornak se ideális, kivéve, ha fekszik és a szekrény a jó hűvös pincénkben van.
A Happy End másnap reggelig váratott magára…
mikor Lídia visszajelzett, hogy az ital többek szerint még bőven a fogyasztható időn belül van. Első utam így újra a szupermarketbe vezetett. Félve gondoltam rá, hogy talán másnak is szemet szúrt a jelentős kedvezmény és a hőn áhított palackok hűlt helyét találom, de a vásárlók kosarában csak pékárú és felvágott volt. Mondanom nem kell, hogy akadt egy őrült, aki a pénztárhoz tolta a bolt teljes Veuve Clicquot készletét, ami összesen hat palackot jelentett. Ez eddig én csak különleges alkalmakor fogyasztottam pezsgőt, de most azon gondolkozom, hogy vajon a szombat este elég különleges-e, – ahogy azt anno valószínűleg Churchill tette – megkóstolni a kalandosan beszerzett zsákmányt.
Egy kódról tanultunk, ami rendszerint a palackon található meg, aminek segítségével megtudható mely évben, és annak hányadik napján született meg a kezünkben tartott pezsgő. Vajon megtaláltam? Költői kérdésemre a válasz természetesen nemleges volt, így kockáztatva, hogy Lídia nem fog a szorgalmasan figyelő diákjai közé sorolni, mégis ő tőle kértem segítséget a palack fotójának megküldésével. Úgy tűnik mégsem volt olyan könnyű a feladvány, mert Lídia a „fél bor és pezsgő szakmát riadoztatta” az érdekes szakmai kérdés megválaszolására. Felmerül a palackon lévő különböző számok kódként való használata, de a címke QR kódjához is nagy reményeket fűztünk, ami persze csak az italt népszerűsítő honlapra kalauzolt, de így legalább megtudtuk, hogy lazacot és parmezán nem rossz ötlet fogyasztani a pezsgőnkhöz. A komoly kutatás eredményét azonban nem tudtam megvárni, mert kislányom közölte, hogyha a következő 15 percet is egy pezsgőspalack bámulásával tervezem tölteni, akkor ő leül egy ládára kibontja a még ki nem fizetett élelmiszert, és megvacsorázik, de mindezt én magyarázom meg a személyzetnek. Így hát fájó szívvel távoztunk, mert még kedvező áron sem érdemes fáradt pezsgőt vásárolni.
Időközben felkutattuk a hipermarket számára a francia tétel beszerzéséért felelős partnert, akinek kollégái megerősítették, hogy rendszerint a pezsgőházak az „alap”, nem évjáratos (NV = non-vintage) pezsgőinél – amiből a teljes borvidékben évente 100 millió palack készül, az említett „csodasárga” Veuve Clicquet ami megközelítőleg 19 milliós számot jelent – a palackon LOT (termelési sorozatszámot) számot igen, de egyértelműsíthető degorzsálási dátumot nem tüntetnek fel. A francia pezsgőházak szakmai titkainak egyike a sok esetben megfejthetetlen kódolás, ilyen többek között ez a bizonyos gyártási szám. Néhány forrás segítségével azért annyival okosabbak lettünk, hogy egy LAA8A esetében a szám az évre, az utolsó betű, pedig az év hónapjára utalhat. Ennek eredményeként nagy valószínűsíthetőséggel a palack 2018 januárjában (A = január, B = február és így tovább) került seprőtelenítésre, vagyis eltelt a fentiekben említett 1,5 év maximálisan ajánlott tárolási időszak. Ilyen szerencsés vásárlást követően, néhány nap múlva újra ebben az üzletben találtam magam, ahol boldogan konstatáltam, hogy a saját márkás szintén premier cru champagne ára még meredekebb, 70%-os árkedvezményt mutatott, így abból is venni „kényszerültem”. Aktív érdeklődésünkre végül arra is fény derült, hogy a jelentős árkedvezmény oka nemcsak a pezsgő eltarthatósága, de a hipermarket palackozott ital polcarányának 40%-kal való csökkentése is.
Ez úton köszönöm az In Vino Lidia program során szerzett ismereteket, amit való életben nem csak használtunk, hanem virtuális csoportmunkában a mindennapi életben szerzett tapasztalatokkal bővítettünk is.
