A 2. részben az olaszrizlingről vetettem néhány gondolatot papírra, most a borvidéki „kollégáját” a szürkebaráttal való élményeim érkeznek.

A Szürkebarát (Pinot Gris vagy Pinot Grigio) Franciaországból származik, a pinot család ismert tagjaként. A Pinot Blanc és a Pinot Noir a szürkebarát rokonának tekinthető. A palackok többségére mára a francia név kerül, ami könnyebben beazonosítható a külföldi vendégek számára. Apró, tömött fürtű fajta, bogyói akár lilásvörös színűre is megérnek, bora ezért gyakran halvány aranysárga, sőt néha rozéra emlékeztető. A bor illata fűszeres, mézes, zamatos, jó években magas cukorfokkal érik be, s néha édeskés bort ad.  A Szürkebarát Badacsonyban második hazájára talált. Balaton környéke áradó napsütésében, érlelő klímájában levélzete kiteljesedett, bogyói lédúsabbakká váltak, sav- és extrakttartalma növekedett, cukoűűrfoka emelkedett. Jellemző, hogy Franciaországban a pinot gris könnyű bort ad, míg a Balaton körzetében akár testes, zamatos, tüzes bort nyernek belőle. Barniék másik remeke, én csak a Farkó-kő olaszrizling kisöccsének hívom, – a Csiten Pinot Gris. A Csiten dülő a Farkó-kő dülőhöz hasonló adottságokkal bír. A kiváló mikroklíma eredménye a koncentrált alapanyag érett gyümölcsös ízjegyekkel, az olaszrizlinghez képest lágyabb savakkal, ami szépen integrálódott a 6 hónapos hordóérlelés eredményezett hordófűszerekkel. A pultban izgatottan figyeltem a fogyasztói szokásokat, a fogyasztói ízlést és a mögötte meghúzódó kisebb- nagyobb tudatos (? 😊 ) borfogyasztói tudást. A Borhetek fogyasztóinak nem egy vendége mindössze fantázianév, vagy a szőlőfajta nevének ismeretében választja a fogyasztott bort. Amennyiben feltettem a kérdést, hogy reduktív vagy hordós tételt szeretne, már elbizonytalanodtunk, és ha ezt tovább boncolgattam, hogy friss, citrusos, ásványos, érett gyümölcsös, vagy komplex hordófűszerekkel is megbolondított nedüre vágyunk, akkor a bizonytalanság tovább nőtt. A szavakat inkább tett követte. Kóstolja meg, és döntsünk úgy! Az alternatív piackutatásom eredménye, hogy a közfogyasztói ízlés még mindig erőteljesen az „old-school” technológiára emlékeztető erőteljes, mézes, gyümölcsös zamattal, lágyult savakkal – „ne legyen a bor savanyú!” – kevésebb hordós karakterrel rendelkező szürkebarátot választja.

Korábban is említettem, és a köztudatban is elfogadott, hogy a Balaton északi része fehérboros vidék, aminek alternatíváját számon ésszerű magyarázattal támasztotta alá a Feind Pincészet Loire völgyéből hozzánk érkezett francia borász – Maxime Belrepayre. Max egy rendkívül értékes tematikus kóstolóval kényeztetett. Beszélgetésünkkor elmesélte, hogy Magyarországra való érkezésekor számára nagyon idegenek voltak a magyar boripar „szokások”. Ő abban nevelkedett, hogy egy borvidék egy-egy fehér és vörösbor hazája, és nem olyan szélesen diverzifikált, mint itt Magyarországon. Meggyőződése, hogy a fehér borok mellett (helyett! ) a Balaton északi része kiváló kékszőlő termő vidék lehetne, ami mellett a leghangsúlyosabb érve a víz kiváló temperáló hatása, minimalizálva a fagyveszélyt, és támogatva a későn érő fajták tökéletes beérését.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*